|
A PANIC RECORDING Hangstúdió-t a 90-es évek végén alapította néhány lelkes zenerajongó fiatal, akiknek nem volt pénzük arra, hogy drága stúdiót béreljenek, így végre időkorlátok nélkül dolgozhattak saját eszközeikkel.
1998:
Kezdetben természetesen rendkívül szerény körülmények között folyt a munka, eszköztárunkat egy kazettás magnó, egy "zsibis" mikrofon, egy "lakodalmas" szintetizátor, és persze rengeteg találékonyság, nagyon sok ötlet alkotta :)
Az évek múlásával aztán fokozatosan fejlesztettük technikai eszközeinket, és szakmai tudásunkat, valamint egyre többet dolgoztunk ismerősök, barátok kérésére. 2000-től stúdiónk a Pánik Kulturális Egyesület szárnyai alatt üzemel, eddigi munkáink jelentős részét az egyesület által működtetett 4-SSSS Rádió hanganyagának készítése tette ki.
2004:
Jelenleg "külsős" stúdióként dolgozunk rádiók, televíziók részére, de emellett továbbra is vállalunk stúdiómunkákat, elsősorban ének és rap-szöveg felvételét, vágását, feldolgozását, hozott zenei alapra történő illesztést, zeneírást, valamint utómunkát (MASTERING), amit a világszínvonalú technikai eszközök beszerzése, és komoly tudásanyag elsajátítása révén mára országosan elismert szinten végzünk.
Az utóbbi évek igényeinek megfelelve elindítottunk egy speciálisan DJ-knek szánt szolgáltatást is DJ LIVE MIXING néven, amelynek lényege, hogy segítségünkkel összeállíthatod saját mix CD-det kedvenc zenéidből.
A DJ LIVE MIXING szolgáltatáshoz igény esetén profi diszkóspultot is biztosítunk, de helyhiány miatt nem, vagy csak korlátozott mértékben tudunk komplett zenekari felvételt vállalni, mivel pl. egy dobfelszerelés sajnos nem fér el megfelelően a felvételi helyiségben.
|
|